Felébred a csend

Felébred a csend,

ahogy felébred az éj,

Felébred a test

is, és felébred a kéj,

Felébred a hold

is, ha lenyugszik a nap,

Elsuhan az élet,

egy pillanat alatt.

 

Elárul a lélek,

ahogy elárul a fény,

Elárulnak szavak,

pedig nem arról beszél,

Elárul a jegyed,

mint jegyben járók sora,

Elragadó fényed,

nem hagy el engem soha.

Lezuhant a fény(Dal)

Ma is vártalak
szuszogásod sincs velem,
Boldogság eltűnt,
nincs már nekem életem.

Dörög az ég kint,
te nem dörögsz már velem,
leszakad éj is,
csend maradt az én felem.

Vastag por lennék,
mit elsöpör egy ecset?
lezuhan a fény,
megkaptam a sötétet.

Dal:

Ma is vártalak téged, 

szuszogásod nincs velem. 

A boldogság rég eltűnt, 

nincs már nekem új életem.

Hol vagy most, mikor dörög az ég kinn? 

A hangod nélkül minden csendes kín. 

Szívem refrénje csak téged hív, téged kér: 

Egyedül maradtam, de a fényem visszatér!

Azt mondtad, várj, hogy jönni fog a reggel, 

de itt állok most a vastag, szürke köddel. 

A kulcsot a kezemben tartom, de nincs ajtó, 

csak egy fal, hol a remény már rég le-hajló.

Dörög az ég fenn, kint, 

te nem játszol már velem. 

Leszakad éj is, minden fény, 

csak a csend lett az én felem.

Hol vagy most, mikor dörög az ég kinn? 

A hangod nélkül minden csendes kín. 

Szívem refrénje csak téged hív, téged kér: 

Egyedül maradtam, de a fényed visszatér!

Vastag por lennék, csak árnyék, 

mit elsöpörhet ecset? 

Lezuhant a fény, és a remény, 

megkaptam sötétedet.

Féltékeny tér

A felhők vitorláznak az égen,
testüket szaggatják szüntelen,
a szűnni nem akaró szelek.
Kérhetetlen, hogy felejtsenek.

A szelek ütköznek felhőbe,
pamacsaik bosszantják őket,
szegett kedvüket egyengetik,
jövőjük kedvükön sem múlik.

Levedlik eső-köpönyegüket,
a furfangos felleg ősi-hölgyek,
aktos pucérság maga a permet,
szívedből senkit ki nem verhet.

A huzatnak féltestvére a szél,
szélénél érinti féltékeny tér,
ó-dimenziója kissé lyukas,
folyóvá dagad, ha nem is ludas.