Nap a szemekben, mint szikra, hirtelen láng,
Apró, kicsi égő pirula, ami felkavar,
Pillantás nélkül, nincs szó, csak a rablás,
Hirtelen égetett meg, az elsöprő vihar.
Ahogy elvakít, úgy vezet mélyre be,
Ahol a lélek apró szolga, kész a tett,
A tükörben állok, keresem a helyemet,
És látom magam benne, ahová születtem.
Fény a szemekben, az ős-lélek szigete,
Titokzatos láng, ami sosem felesel.
Ebbe a mélybe értem, elvett mindenem
Hazaérkeztem, a földem sem hagy el.
Tavaszi reggelen, kora nyári délután,
Bennük él a válasz, ha messze tévednék,
Lelkem e szemekbe, lassan, de biztosan,
hamar beérik, van miért ha küzdenék.
Ahogy elvakít, úgy vezet mélyre be,
Ahol a lélek apró szolga, kész a tett,
A tükörben állok, keresem a helyemet,
És látom magam benne, ahová születtem.
Fény a szemekben, az ős-lélek szigete,
Titokzatos láng, ami sosem felesel.
Ebbe a mélybe értem, elvett mindenem
Hazaérkeztem, a földem sem hagy el.
És az lesz, most mezítelen pillanat,
Nincs több takarás, semmi kétség vagy árnyék,
Csak tiszta tűz, a magamnak adott szavak,
Az ős-lelkem szigete, hol én lehetek fény.
Láss belém, láss, ne fordítsd el a szemed!
...Mezítelen szigetem, ott a lélek felemel...
Fény a szemekben ragyog...
"Ildikónak ajánlva"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése