Az Adrián kódorgó sirályok,
néha dolgoznak, őrködnek,
Árboc erdőben élő bajnokok,
néha sózott dög-halat esznek.
Minden hajón egy hajó-őrző sirály,
gubbaszt, pislant nem mozdul,
szobra néma minta, mozdulatiság,
csőrére akasztva, csak az ősz koldul.
A hajótlan sirályok, mint ezer bója,
a sós vízben áztatják tollaikat,
ki sem kelnek, csak ha jön a bora,
a szélre ülve, élezik szárnyaikat.
Dal:
Az Adrián kódorgó sirályok,
Életre kelnek sós, hűs partok.
Néha dolgoznak, árban úszva őrködnek,
Élő bólintó Árboc-erdőben.
A sorsuk: a tenger kegyelme,
Néha sós friss-halat eszegetnek,
Az íze különös remény, végtelen étek.
Minden hajón egy árva, őrző sirály,
Gubbaszt, pislant, nem mozdul némán.
Szobra néma minta, mozdulatlan mogul,
Lelke viharban csapzott, elárvultak.
Csőrére akasztva, csak az ősz koldul,
A messzi ég felé egy árnyék szárnyal.
A hajótlan sirályok, mint ezer lebegő dísz,
Lassan áztatják tollukon csillan sós víz.
Nem mozdulnak, csak ha jön a part felől,
A szellő, mely édes illattal tetőz.
Légáramlatra bízva szárnyaikat,
Némán várják a reggeli dallamokat,
Ahogy felébred a kikötő, újra és újra.
Minden hajón egy árva, őrző sirály,
Gubbaszt, pislant, nem mozdul némán.
Szobra néma minta, mozdulatlan mogul,
Lelke viharban csapzott, elárvultak.
Csőrére akasztva, csak az ősz koldul,
A messzi ég felé egy árnyék szárnyal.
És a sirály csendje a tenger halk szívverésébe szárad.
És a sirály csendje a tenger viharát várja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése