Gyémánt torony

Amíg gyémánt torony rabja vagy,
lassan elfogy a mosoly arcodon,
bár minden béklyó, láncod szín-arany,
néma penész ül ajtón, ablakon.

Rabság észrevétlen, nem szabadulsz,
addig száz karátos minden,
egy ragyogó arctól így megvakulsz,
semmibe bámulsz a felső szinten.

Mire az édes tej is savanyú lesz,
addig régi barátok lépnek tova,
társas magányod a végbe vesz,
a koppanások hangja is tétova.

Szabad, érett hitben tombol a tél,
nem is ölthetsz könnyebb ruhát,
úgy szerethetsz majd, mit reméltél,
ha megéred a szeretet tavaszát.