Hova lépsz

Beszédtelen vírtus fertőz,
igen szó kétséget ejtőz,
neked az eső színe kék,
másnak ragyogó napos ég.

Cseperednek Óriásfák
gondolathoz, mi egy szem mák,
míg a fa megszokott látvány,
agybaj egy bosszús találmány.

Majdnem mindig körbe ér
a kövezett városi tér,
kitaposott keresztútja,
kő kopik, lapos a búra.

A víz fulladásra bátorít,
nélküle virág sem nyílik,
ha esetleg folyna túl sok,
nem koppannak a csónakok.

Körön kívül lépsz egyszerre,
saját magod múlt mestere,
bukkanóknak bűne élet,
semmire becsült ős-éked.

A fény taníthat meg látni,
nem látva is vakítani,
ima taszít szerénységbe,
segít sötét messzeségbe.

Nem kér tőled többet senki,
fals igazat ne találj ki.
Magad közben igaz legyél,
estét ne okold sötétért.