Kinek a vére

Kinek a vére lüktet a füledben,
s kit nem értesz meg közben,
Kinek az arcát felejted el
s eszméleted kit jegyez le.

Kinek az élete kőröz benned
s kit kellene megértened,
Kinek a hangja szelídül meg
mikor füledbe súg a szerelem.

Kinek a vére vándorol kifele,
ha gondolat is hű sivatag szele.
Jókora részed az ősz közönye,
forrón fonnyad esőbe veszve.

Kinek a vére szárad a közös falon,
s ki mondja, mikor és mi a szalon,
rettegő szárnyak nem tanulnak
verdesni, csak menni a falnak.

Kinek a szájából esik ki az igaz,
s kit sért ez az elfelejtett vigasz,
majd minden bántóbb lesz vakon,
ki felnő e gazból álló abrakon.