Viharos idők

Szárazság, a fák is vegetálnak csendben,
esőre várva néha elfogy a türelem,
haldokolva elszáradnak síri rendben.

Szélcsendben a fák boldogan élnek,
ha nem láttak vihart, mit sem sejtenek,
karjaik ölelik az árnyék szerelmet.

Aztán egyszer vihar közeleg nem fukar,
ágai is gyökért tépnek, döntenek falat,
az óriások vesztik el árnyékukat.

Szerelem egy platánfa, megnőve óriás,
csókeső, ölelés nélkül szárad levél, ág,
viharban szakad szét, véges a boldogság.