Láss engemet

  Láss engemet a szélben,
a közeli messzeségben,
ha ettől kócos lesz a hajad,
csak másra fogott tréfa marad,

  Ott ragyogjak fülcimpádon,

jáde színű álom páron.

ha szép szemed reám veted,
fénylő gyertya lángja legyek,

sose fogyjon el ez a kanóc,
ne fújd el, ha meg is bántódsz.

 

 Előtted mindig levetkezem,
lelkem pőre és meztelen,

álmod lenni még akarok,

szürke szívem attól ragyog,

ráadásnak lakj jól velem,

bármily forró e szerelem.

 Ne legyek a Te istened,
legalábbis nem oly öreg,
bújjon belém gondolatod,
jól van ez is, jó ha tudod.

Hova lépsz

Beszédtelen vírtus fertőz,
igen szó kétséget ejtőz,
neked az eső színe kék,
másnak ragyogó napos ég.

Cseperednek Óriásfák
gondolathoz, mi egy szem mák,
míg a fa megszokott látvány,
agybaj egy bosszús találmány.

Majdnem mindig körbe ér
a kövezett városi tér,
kitaposott keresztútja,
kő kopik, lapos a búra.

A víz fulladásra bátorít,
nélküle virág sem nyílik,
ha esetleg folyna túl sok,
nem koppannak a csónakok.

Körön kívül lépsz egyszerre,
saját magod múlt mestere,
bukkanóknak bűne élet,
semmire becsült ős-éked.

A fény taníthat meg látni,
nem látva is vakítani,
ima taszít szerénységbe,
segít sötét messzeségbe.

Nem kér tőled többet senki,
fals igazat ne találj ki.
Magad közben igaz legyél,
estét ne okold sötétért.

Még feljebb

Szolga szeretet után kell
szűrreál szerelem hagy el
karmád oda súlyt és ott
ahol a legjobban bírod
ha bírod hát álljad
eleget bír még a vállad
álhitvesi ágy után pad
mégis kisüt a Nap
ha az éjszaka elhagy
kiderül kinek vagy
kinek kellett volna
egy örökös szolga
elveszett bilincs kulcsa
kormos kor magát marja
letaposhat a tavasz-nyár
kell mégis magasan szállj
oly magasan még feljebb
tejszíne legyél a tejnek.

Input-Output

Durva szövésű az élet,
ha perzsa szőnyeg lenne,
dús mintát foszló féreg
a fakuló szín benne.

Szülői szövőszéke
garázs doh, szú eteti meg,
de csarnokba téve;
csomóiban lesz erősebb.

Nyersanyag is ennek téte,
növényi vagy birka szőre
vagy valami recyc' féle;
ifjan öltöztet, aztán pőre.

Ha minden mód klappol
önálló vagy, többre is fut,
család hiába, ha megsarcol;
elválik gond s ingyen input.

A másik oldal erénye,
ha papírod is van s tény
munka életed edénye;
output után is kap remény.

Szólás nélkül

Gyerekszabású játékok
örökletes intellekt sorsok
emberszabású fegyver
állati ösztönökkel nyer
emberi töltények csesznek
csapódva élő vért vesznek
terjed kő kövön a követés
igazak csírája besúgó vetés
csőre töltött buta emberek
halálunk ezzel születhet
haldokló ki ellene
szólás nélkül kellene
kockába zárva élve
ezer tetszik-ké téve
és szakad a máj...
diktál a buta báj
jó ha erősebb a szív
infarkt jön az ezredik
egy sípszó egy "nyugger" pofon
mostoha az élő rokon
vajon ki markolja így meg
az izzó szó-puska csövet.

Pályaválasztás

Ha programozó a férfi...
A nő csak várja az ágyban
hiába, a probléma kódban van
apró szócska csak elütve
hajnalig a férfit ülteti be.
A nő csak várja,
de hiába a megoldás várat,
egy van rá csak:
programozó sose légy,
mert még a nő megtép
előbb, vagy utóbb!
...ez talán nőnek való?

Ha programozó a nő...
szalutál a köröm nem ez a fő
teát főz nála az fogy
hiába vacsorád várod,
mert IF-ekkel van baja
ettől áll égnek a haja,
de megoldja a szülést is
segédprogramban vajúdik
büszke nyolcadik diplomára
nyaralást entert küldve várja
mellette impotens lesz férfi
nem tervezte ezt, nem is érti
előbb vagy utóbb!
...talán mégsem neki való?

Őszi szél

Jó postás a téli szél
leveleket hord megint,
üzenetben köszönt tél
bátor ősz csak egyet legyint.

Avart csapkod a cudar
északi szél, vérfagyasztón
madarak fázva bújnak
ágra szállva, könnyfakasztón.

Belül meleg testek
nyarat idéző láza süt
magamban édesgetek
örökbe vett fészek-esküt.

Októberi köd

Nehéz köd vájkál itt a városban,
mintha az ég egyesülne velünk,
fák színes lombjai a vánkosa,
nehéz a nagy nyarat elengednünk.

Lomhább gondolatok kerítenek,
mintha a munka mára lelassulna,
lámpák folyó fénye sem segítenek,
mintha világ széle közelebb volna.

Hidegebb sóhajok törnek most elő,
leheletünk a ködöt szaporítja,
kézen fog a tél, galád ősz-temető,
láthatatlan Nap a hideget szítja.

Gondolat

Lányom nem volt és nincsen
ahogy a pattanásaim is eltűntek
csak néha járok templomba
érzésből van nagy kincsem
apám sírján kereszt térdel
kő öleli az időt mutatja
felem volt csak negyedem
fiaim a művészetem
mert DNS rabja voltam
az ablakon kilátok
nap süt át meg rajtam
ajtó mindig nyitva áll
kilépni sosem szándékoztam
néha szólít egy világ
nélkülem is boldogul
egész évben nyílik virág
napok száma csoportosul

Panaszkönyvem

Panaszkönyvem égre írt versek
igaz nem alliterál
csak csöndet int az égieknek
Tinta véremet adom néha
lehet belesápadok estére
nem leszek lusta se léha
Ha felhők takarják kedvemet
és bánatesőre áll az idő
víg vánkosra hajtom fejemet

Kismadár

Táncos lábú kismadár
Párja lesz a párja
Nem derogál gyakorlás
Villogás az álma

De azt is megutálja
Kelletlen tanítja
A táncot nem csinálja
Aztán elhagyja párját
A fészkében egyedül
Hadd ne mondjam okát
Ismeretlen legbelül

Egyszer új jövője lesz
Hűséges is marad
Ez nála kivételes

Aztán unva szakmáját
Épp ahogy a táncot
Ott hagy egy életpályát
Eldobva mint koncot
Hogy ne zavarja semmi
Jövőjét is magától
Épp ahogy a szakmát

Majd fészket is felszámol
Épp ahogy a táncot
Épp ahogy a párját...
Épp ahogy a pályát...
Épp ahogy a jövőt...
Tán mindenből kinőtt

Táncos lábú madár ott
Marad báj faksznija
Hogy mire nem tudhatod
Nincs mit megunnia
Talán csak egy-két okot

Lesz még

Lesz még tánc zene meg csitt-csatt
dürögő madár vén toll
hullik mikor lesz nagy vircsaft
akkor retteghetsz rossztól

Lesz tán még érett szalonna
zsírja égeti tüzed
kínok nem fogynak naponta
hiába telik füzet

Lesz még választás apróba
égni fognak s bűneik
de messze marad el Róma
buknak akik követik

Lesz még kenyér az asztalon
vastagját a kés szabja
a lé csorog a héjakon
szerénység folyó rabja

Lesz mosoly csak viccre gondolj
poén elgurul tova
kacagást kánonba posztolj
kőtáblába lájkolva

Ifjú ősz

Neked az ifjú ősz vagyok
villó' levél tavasza
lépteid nyomán avaron
zörgő léptek s szelek hangja
aranyba forgó fa vagyok
szempárod csodálata
festménye festői tájnak
édes vörös szeder-kéj
ideje bár már rég oda
most márványos dióhéj
rejt el számodra szót szelő
hangod magját kenhessem
oly olaj mivel kenhető
szád szeretve nevessen
minden nap órában percben
feltámadás során
halljalak cseppnyi csendben
mint boldog zajos orkán
...
ajtót csapkodó szél
tetőn koppanó dió
radiátorban buborék
vagyok téged bitorló
csendben szóló sziréna
ablakra tapadt levél
virágzót tartó téka
szívem többet nem remél
mégsem elég ez néha
távol is közel legyél

Többé soha

Falak közé zár a szerelem
ablakon túláradna érzelem
de visszapattan a falakról
néma veszekedés mindenhol
rézbe hajló vas-vágy mozdul
mert ez egy földet rengető úr
lehetetlen a lökés és hullám
végtelent hazudó gyermek
méreggel kombinált kotyvalék
lehetetlen élete halála tettnek
négy hét vagy hónap vagy év
csak harminc nem lesz soha
mert szagok előbb megölnek
dohos szagú veszekedés sora
újra ledöntik a nádízű falakat
mely fel sem épül többé soha
tudod-tudom ez ennek a hozadéka.

2017. október 1.