Vidék


Az út tapad a fák alá
szallagként fut tovább,
padkán szétszórt mészkő ül
jótól halad a lazaság,
Letaposva jól megbecsült.

A parkot az árnyék veti,
a madarak ezt is élvezik,
kikelni abból semmit hagy,
nem tömi az senki begyit,
de örömhöz nem kell mag.

Fák kapaszkodnak ég felé.
Talán oda vágynak örökké,
vagy istenüket keresik,
imára küldve összes levelét,
aztán fáradt őszbe elhullik.