Béke tagozat


Égbe repül a gondolat,
akár a bátor madár,
égbe repít a szerelem,
mint műholdat a lendület.

Égbe mártott ecsettel
festjük le a szép napokat,
húsba mártott késsel,
csillapítjuk az étvágyat.

Őrölt lisztes kenyeret
használjuk radírnak,
maszatos harcot vívunk,
mi lenne fontosabb.

A rák nálunk előre megy,
hátrafelé a fondorlat,
háborúnál minden jobb,
erre van béke tagozat.


Csendszagú ég



A nyári Nap orrát dörgöli
a ház falát csapkodó tölgybe,
száraz széna-nátháját
illók dőzsébe fojtanák.

Nincs semmi áldozat nélkül,
esők siratják a hűséget.
Egy kattintásra az észtől,
egy sejt-nyire az élettől.

A kéregre született vadak,
állnak sorba áldozatnak,
amíg a préda láthatatlan,
villám rése, égi katlan.

Egy korty kávét ízesít
aszfalt-tengert fényesít
és pillantásunk az égre,
csendszagú moraj mérge.

Letérdel egy érzés


Lent a víz alól néz,
a tükrözött arcom.

Ízed akár a méz,
mosolyodat hallom.

Csobban az emlék,
lélegzetem vissza kapom.

Letérdel egy érzés,
ahogy csókod vissza lopom.

Kezem kúszik felé,
s kinyílik az én virágom.



Vakító árnyak


Egy a fecske, az a fecske?
Boros est-széli gondolat táncol,
összeadom a szerelmem,
szóljon szelíd harang bennem,
rándul egy jóllakott érzés,
kamrád lettem, nem a vetés.
Hozzám szólt rég a gond alany,
de nem láttam még magát.
Kiáltása vakít s arany,
véletlen érzem vég szavát.
Est hűs hajnalba távolodott,
furcsa részegsége álom,
szemem zöldre károsodott.
Árny a váram s színe párom.
Vakító árnyak között,
majd magamat várom!