Felébredt a csend


Felébredt a csend,
ahogy felébred az éj
Felébred a test
is és felébred a kéj,
Felébred a hold
is, ha lenyugszik a nap
suhan az élet
röpke pillanat alatt.

Elárul a lélek,
ahogy elárul a tény
Elárul szavad,
pedig nem rólam beszél,
Elárul a jegy
és jegyben járók sora,
elszalad fényed
nem jön vissza soha.


Lezuhant a fény


Ma is vártalak
szuszogásod sincs velem,
Boldogság eltűnt,
nincs már nekem életem.

Dörög az ég kint,
te nem dörögsz már velem,
leszakad éj is,
csend maradt az én felem.

Vastag por lennék,
mit elsöpör egy ecset?
lezuhan a fény,
megkaptam a sötétet.

Féltékeny tér



A felhők vitorláznak az égen,
testüket szaggatják szüntelen,
a szűnni nem akaró szelek.
Kérhetetlen, hogy felejtsenek.

A szelek ütköznek felhőbe,
pamacsaik bosszantják őket,
szegett kedvüket egyengetik,
jövőjük kedvükön sem múlik.

Levedlik eső-köpönyegüket,
a furfangos felleg ősi-hölgyek,
aktos pucérság maga a permet,
szívedből senkit ki nem verhet.

A huzatnak féltestvére a szél,
szélénél érinti féltékeny tér,
ó-dimenziója kissé lyukas,
folyóvá dagad, ha nem is ludas.