Októberi köd


Nehéz köd vájkál itt a városban,
mintha az ég egyesülne velünk,
fák színes lombjai a vánkosa,
nehéz a nagy nyarat elengednünk.

Lomhább gondolatok kerítenek,
mintha a munka mára lelassulna,
lámpák folyó fénye sem segítenek,
mintha világ széle közelebb volna.

Hidegebb sóhajok törnek most elő,
leheletünk a ködöt szaporítja,
kézen fog a tél, galád ősz-temető,
láthatatlan Nap a hideget szítja.

Gondolat


Lányom nem volt és nincsen
ahogy a pattanásaim is eltűntek
csak néha járok templomba
érzésből van nagy kincsem
apám sírján kereszt térdel
kő öleli az időt mutatja
felem volt csak negyedem
fiaim a művészetem
mert DNS rabja voltam
az ablakon kilátok
nap süt át meg rajtam
ajtó mindig nyitva áll
kilépni sosem szándékoztam
néha szólít egy világ
nélkülem is boldogul
egész évben nyílik virág
napok száma csoportosul

Panaszkönyvem


Panaszkönyvem égre írt versek
igaz nem alliterál
csak csöndet int az égieknek
Tinta véremet adom néha
lehet belesápadok estére
nem leszek lusta se léha
Ha felhők takarják kedvemet
és bánatesőre áll az idő
víg vánkosra hajtom fejemet

Kismadár


Táncos lábú kismadár
Párja lesz a párja
Nem derogál gyakorlás
Villogás az álma

De azt is megutálja
Kelletlen tanítja
A táncot nem csinálja
Aztán elhagyja párját
A fészkében egyedül
Hadd ne mondjam okát
Ismeretlen legbelül

Egyszer új jövője lesz
Hűséges is marad
Ez nála kivételes

Aztán unva szakmáját
Épp ahogy a táncot
Ott hagy egy életpályát
Eldobva mint koncot
Hogy ne zavarja semmi
Jövőjét is magától
Épp ahogy a szakmát

Majd fészket is felszámol
Épp ahogy a táncot
Épp ahogy a párját...
Épp ahogy a pályát...
Épp ahogy a jövőt...
Tán mindenből kinőtt

Táncos lábú madár ott
Marad báj faksznija
Hogy mire nem tudhatod
Nincs mit megunnia
Talán csak egy-két okot

Lesz még


Lesz még tánc zene meg csitt-csatt
dürögő madár vén toll
hullik mikor lesz nagy vircsaft
akkor retteghetsz rossztól

Lesz tán még érett szalonna
zsírja égeti tüzed
kínok nem fogynak naponta
hiába telik füzet

Lesz még választás apróba
égni fognak s bűneik
de messze marad el Róma
buknak akik követik

Lesz még kenyér az asztalon
vastagját a kés szabja
a lé csorog a héjakon
szerénység folyó rabja

Lesz mosoly csak viccre gondolj
poén elgurul tova
kacagást kánonba posztolj
kőtáblába lájkolva


Ifjú ősz


Neked az ifjú ősz vagyok
villó' levél tavasza
lépteid nyomán avaron
zörgő léptek s szelek hangja
aranyba forgó fa vagyok
szempárod csodálata
festménye festői tájnak
édes vörös szeder-kéj
ideje bár már rég oda
most márványos dióhéj
rejt el számodra szót szelő
hangod magját kenhessem
oly olaj mivel kenhető
szád szeretve nevessen
minden nap órában percben
feltámadás során
halljalak cseppnyi csendben
mint boldog zajos orkán
...
ajtót csapkodó szél
tetőn koppanó dió
radiátorban buborék
vagyok téged bitorló
csendben szóló sziréna
ablakra tapadt levél
virágzót tartó téka
szívem többet nem remél
mégsem elég ez néha
távol is közel legyél