Ablak a világra


Itt nevetünk a bátor bor dalán,
amíg sarok póznákra köthetnek
szúrós szagú húrokat talán,
közben urak, rólunk-ránk köphetnek.

A szenteket ünneppé degradáltan,
biztosnak hisszük a szűkös alkonyt,
hőszigetelt heves gondolatainkban
már irigyeljük Lautreimont-ot s Platón-t.

Ablak a világra sornyi plazma,
mögötte a semmisség lektorál,
ünneplés okát régen elhagyva,
vak-életünk múlandón perforál.

Mi azért jól mulatunk emberek,
falak ütőere spriccel viccet,
ha szorítanak is kő-keretek,
névelővé avanzsáljuk a SIC-et.

Nagyon bátor


Nálunk a társasházak hegyek,
minden nap megmászunk egyet,
aztán másikat is vasárnap,
ha oda szólít egy születésnap.

Erdőinkben bronz szobrok állnak,
tiszták, ha nincs kit botránkoztat,
ha mégis kortárs lenne talán,
festék minta, dísz az oldalán.

Ellenfélnek kiálthatsz felhőt földnek,
ha árnyékol, esővel nem öntözget,
ha sötétbe borul és villámokat szór,
akkor sem ellenség, csak nagyon bátor.

Járai Rudolf képe

Szabad a remény


Hulladékból emelkedik
a méregkeverő szellem
fel, a piedesztálra
és nemes gondolatok
büntetése az adó,
tizednél nagyobb számba.

Funkcionális szakik,
győznek le ész érveket,
doktori cím smafu,
és a butaság kora
köszönt erre az égre,
tehetség marad kamu.

Civillé emelkedett
a művészet lényege,
vergődik a tömény tény,
ketrecből látogató
véres vadakra tekint,
csak így szabad a remény.

Ki a rácsokat töri,
végül ládában végzi,
és kukkolásért fizet,
ez lenne a szabadság,
miért küzdött Petőfi
s álmodott borból vizet.