Hallani akarlak

Zajokat tanulom, csendben,
hajszálad hasadását hallom,
szíved lüktetése az hatalom,
illatodat, régen elcsentem.

Zajokból élek, ha a ricsaj nagy,
bujdosik vágy, kerek a derékalj
zaj is csitul, ha a sóhajod halk,
hallani akarlak, ha velem vagy.

Mit akarhat

Látod a végét a valóságnak,
megvehető a légies világod,
hogy is lehet vége a botnak,
mikor azt nézed hova is vágod.

Egyszer a kábel visszakavarhat,
bedugható volt a konnektorba,
azt vágja meg csak, aki akarja,
égnek áll a haj, mit is akarhat.

Otthon

Üres falak maradtak
a kis szobámban,
néma fények táplálnak
esti napszámban.

Hány otthon sír utánam
tán ki is hűltek,
de forróságuk mában
rám hidegültek.

Első, szülői fészek
Szülői érdem,
első költői képek
Hol, versbe értem.

Aztán a hűs legénylak
néma szerelem
Nem lett az soha kéjlak
Csak al-bérletem.

Jött Maros-part, veszélyes
vizekre mentem.
Sötét haj, volt szeszélyes
szívből kivertem.

Gangos ház, meleg otthon
itt ért meg a család,
Lett nyárba full't zordon,
itt voltam galád.

Kúria, mint várkastély
Ákos otthona
Sírba hullt, mint rostély
Vissza a porba.

Szakadt lepedők sora
várnak vándor évek,
Nem tér vissza már soha

otthonos fészek.

30 év

Zsenge ifjúság tombolt
zöld leveleken,
hol bujkál ágak között,
s lassú vágy serken.

Test a testre sramlira
álmot ébresztve,
szép szemek egy vágynyira
nézett érte veszve.

Nem szólt, nem kellette,
szólt helyette szív,
meg az édes türelme
s lelke, impulzív.

Szerelmes szemek párja
rezzenetlen-ül,
most zárt szomorúsága
tág pupillán ül.

Ennek ára 30 év,
két élet útja,
emléke élénken él
nem hullott kútba.

(Egy 30 éve múlt kapcsolat margójára...)

Fény a szemekben(Dal)

Nap a szemekben, mint szikra, hirtelen láng, 

Apró, kicsi égő pirula, ami felkavar, 

Pillantás nélkül, nincs szó, csak a rablás, 

Hirtelen égetett meg, az elsöprő vihar.

Ahogy elvakít, úgy vezet mélyre be, 

Ahol a lélek apró szolga, kész a tett, 

A tükörben állok, keresem a helyemet, 

És látom magam benne, ahová születtem.

Fény a szemekben, az ős-lélek szigete, 

Titokzatos láng, ami sosem felesel. 

Ebbe a mélybe értem, elvett mindenem 

Hazaérkeztem, a földem sem hagy el.

Tavaszi reggelen, kora nyári délután, 

Bennük él a válasz, ha messze tévednék, 

Lelkem e szemekbe, lassan, de biztosan, 

hamar beérik, van miért ha küzdenék.

Ahogy elvakít, úgy vezet mélyre be, 

Ahol a lélek apró szolga, kész a tett, 

A tükörben állok, keresem a helyemet, 

És látom magam benne, ahová születtem.

Fény a szemekben, az ős-lélek szigete, 

Titokzatos láng, ami sosem felesel. 

Ebbe a mélybe értem, elvett mindenem 

Hazaérkeztem, a földem sem hagy el.

És az lesz, most mezítelen pillanat, 

Nincs több takarás, semmi kétség vagy árnyék, 

Csak tiszta tűz, a magamnak adott szavak, 

Az ős-lelkem szigete, hol én lehetek fény.

Láss belém, láss, ne fordítsd el a szemed!

...Mezítelen szigetem, ott a lélek felemel... 

Fény a szemekben ragyog...

"Ildikónak ajánlva"

Másik világ

Egy másik bolygón születtél,
hol a hazug lét ismeretlen,
a szó nem olyan, mint üres tér.

Egy másik vágyat tanultál,
hol nem lehet megbukni,
de mégsem a rektor gratulál.

Egy másik világban éltél,
hol ismeretlen a gonosz,
s még gondolatban sem féltél.

Szeretve lenni

Az ember, szeretve
nem lesz éhes,
szeretni vágyása,
pedig folyadék,
ha nem szárad ki,
akkor lesz képes,
szeretni egyet
s nem jut maradék.

A büszkeség marad

Bizalmatlanul kérted a bizalmat,
közben elvesztetted önmagad,
nem engem szerettél, saját magad,
vad lettem, mert kilöktél vadaknak.

Túl jó volt az otthon veled,
túlságosan otthonossá tettem,
maradtak a szürke falak neked,
mert a csillagok alá születtem.

Bámulom a kék eget, kizárva
képzeltem: milyen a felhők alatt,
veled nem éheztem a világra,
virtuális némaság volt a falat.

A szekér kerék nélkül illúzió,
megelőz az is, ki sosem akart.
hiába taszítja egy-egy jóakaró,
süllyedő szekér s három év maradt.

Virtuális világod megmarad,
a horogra akadt aranyhalat
elengedted, ezt csak te kívántad,
megérett benned a kettős akarat.

Te nem engem siratsz, csak gyászodat,
a három éved hiányzik, elvehetted
büszkeségem, még egyszer nem kaptad,
addig is szürkén szerettem veled.

A kalap

Háborúba indul a kalap,
alatta egy elvakult alak.
Mintha pénztárhoz vonulna,
kifizetik míg nem lesz hulla.

Dohányfüstös a kalap,
alatta füstöl egy nyurga alak,
izzadság szagú a bére,
nem sokára folyik a vére.

Földön hever lyukas kalap,
mellette egy okos alak,
céltábla volt a beosztása,
fizetését megkapta utoljára.

Anyák napjára

Édesanya volt,
mikor kicsi voltam
óvott víztől, széltől,
Édesanyám! - mondtam.

Anya lett aztán,
leckét belém verte,
- újra - , mondta újra
így írom most versbe.

Mama lett aztán,
a jóságos és édes,
nem nevelte gyerekem,
csak nevetve mérges.

Most Édesanya újra,
és hogy nevelt engem,
arra most már büszke,
magával elégedetlen.

2017.06.07.

Tettek peremén

Mikor nem számtalan az ölelés,
hiába szól tercina érkezés,
rideg kályha lett a vár, otthonod,
búcsút inthetsz, ez a dolgod.

Mikor aránytalanság sem arányos
lehetsz anya, mindegy fiús, lányos,
csillagok koppanása halványodó,
savanyú tejút, rátartin rontó.

Mikor ablakban egyedül ül a múlt
steril szobában, kiirtva mi ott dúlt,
hol egy a lélek a tettek tenyerén,
hideg szél fúj az utad peremén.

Mikor a déli napsütés sem vakít,
nincs megfelelés, nincs ki sarkít,
elvesztett szerelem... neveletlen,
nem döglött meg, mert az nem ilyen.

Mikor meghaltál a kék ég alatt,
sebtében gyászoltak vadak s halak,
elmaradt a szeretet és tisztelet,
nem kellett, elveszett majd megveszett.

Ablak a világra

Itt nevetünk a bátor bor dalán,
amíg sarok póznákra köthetnek
szúrós szagú húrokat talán,
közben urak, rólunk-ránk köphetnek.

A szenteket ünneppé degradáltan,
biztosnak hisszük a szűkös alkonyt,
hőszigetelt heves gondolatainkban
már irigyeljük Lautreimont-ot s Platón-t.

Ablak a világra sornyi plazma,
mögötte a semmisség lektorál,
ünneplés okát régen elhagyva,
vak-életünk múlandón perforál.

Mi azért jól mulatunk emberek,
falak ütőere spriccel viccet,
ha szorítanak is kő-keretek,
névelővé avanzsáljuk a SIC-et.

Nagyon bátor

Nálunk a társasházak hegyek,
minden nap megmászunk egyet,
aztán másikat is vasárnap,
ha oda szólít egy születésnap.

Erdőinkben bronz szobrok állnak,
tiszták, ha nincs kit botránkoztat,
ha mégis kortárs lenne talán,
festék minta, dísz az oldalán.

Ellenfélnek kiálthatsz felhőt földnek,
ha árnyékol, esővel nem öntözget,
ha sötétbe borul és villámokat szór,
akkor sem ellenség, csak nagyon bátor.

Járai Rudolf képe

Szabad a remény

Hulladékból emelkedik
a méregkeverő szellem
fel, a piedesztálra
és nemes gondolatok
büntetése az adó,
tizednél nagyobb számba.

Funkcionális szakik,
győznek le ész érveket,
doktori cím smafu,
és a butaság kora
köszönt erre az égre,
tehetség marad kamu.

Civillé emelkedett
a művészet lényege,
vergődik a tömény tény,
ketrecből látogató
véres vadakra tekint,
csak így szabad a remény.

Ki a rácsokat töri,
végül ládában végzi,
és kukkolásért fizet,
ez lenne a szabadság,
miért küzdött Petőfi
s álmodott borból vizet.

Romlatlanok

Orgona illatú utcákban jártam,
repedt járdákon ott szökelltem
a virágládás ablakok alatt.
A fű ott zöldellt először nekem.

Sváb ház gangján pihenő padon,
hideg teát szótlanul szopogatva,
valaki nyájasat köpve árokparton,
szidta Kádárt, kárát számon adva.

Napköziből szökve csíptek szelek,
csatorna parti jégtáncot járva,
első pofonok árnyékában, kerek
volt a táj, örökre szívembe zárva.

Ott romlott minden, mit kusba zsebelt,
bár roskadt a kolbász ízű padlás,
közben korsóból vizet ívót nevelt
a rendszer s a kollaboráns főhajtás.

A fűből fúj, a fából friss füst-hajtást,
szemfülesből szemtelen perre hajtót,
doktorokból csinált csóró szolgát,
szolgából lett úr lett mára sajtód.

Neked csak penészes morzsa maradt,
míg más a sikérbe majd  belefullad
ő az unott, kedvtelen, s dologtalan,
de kasszíroz, munkáján jól mulat.

Pénteki pillanat

Megint péntek van,
A hétköznap vidám vasárnapja,
Mai est a hétvégére hajló nap,
mikor újabb hetet hagyunk hátra.

Ez is csak egy pillanat,
ha van idő, vagy tiszta agenda,
egyetlen bejegyzése a virradat,
a lét, pillanat-rácsot tartó lamella.

Az élet egy pillanat,
benne kedves kezdet és zajos vég,
mikor öröm vezérli álmainkat,
az utolsó leheletig, semmi sem elég.

Kettős front

Kettős front zúzza szét a tavaszt,
statikus rezgések vibrálnak,
permeteznek gátlószereket
az agypályán szorgosan botladozó
ötletek visszafogására.

A munkakedv is padlóra ül,
játszadozik óvodai szellemével.
Most az ügynök is ügyetlen,
a máskor oly kegyes ügyfele,
idegesítőn beszól kelletlen.

Míg az eső el nem ered végre,
minden perc és táv kétszeres
és kényszeres erőltető küzdősport,
nem segít se dopping se liter kávé
vajon mikor ér véget ez az akkord.

Öngyulladás

Otthon érzed magad?
A tárgyak súgnak neked édes otthont,
pedig csak a beléjük bújt lelked
hangulata, egyénisége sugárzik,
nem más, csak a meleg emléked.

A lomtalanításkor árva szemétként
hevernek szanaszét, lelketlenül,
pedig ezek azok a tárgyak még,
már nem tartozik hozzájuk lélek,
csak kacatoknak tűnő hidegség.

Kacat-forradalom, felizzik néha
a benne lévő lelkek látomása.
ezért lobban lángra a szemét halom,
azt mondják - kémia ez is -, de nézd;
A fekete füstben, ott van néhány otthon.

Empatikus nem gyógyszerész

Az empatikus nem gyógyszerész,
ahogy a rossz tanulóból lehet
politikus, ahhoz nem kell sok ész.

Empátiát receptre kapni nem lehet,
csak meggyőződéses bosszúból
lehet írni ellene, irtó cifra törvényeket.

Az együttérzés nem párt s nem egyetem,
nem nyugdíjas állás, se beosztás,
nem is él meg a költségtérítéseken.

Az csak két lábon járó józanítás,
mert mentes tőle a pénz és a buta,
mindenféle fura részegítő számítás.

A programozó lelke

A programozó nem pogromtól való,
csak sorokat szaporító
kódokkal manipuláló gyógyító.

Amíg a tegekkel játszik naphosszat
a cseten csattan ostora,
hiába sok ezer sor, ha az üzenet csak egy hiba.

Ha a négyszáznégyet meg is oldja
fut a szekere az ötszáznégyes kódba,
nem látszik a lelke, csak fut a kódja a holdba.

Szriptekkel alszik és nem hál mással
csak ha a májeskuel felállt,
de még így is gyermekére rövid, autista élet vár.

Vasárnapi capriccio

A járda keresztbe a parkon,
szeleteli az andalgók járását
párok összefont ujjai,
mintát ütnek a vasárnapon.

Eltűntek a játszótéri vaskeresztek,
gömbök és zöld szörnyek,
a libikókák is már autógyári
ó-technikai melléktermékek.

A házak lassan gömbölyödnek,
a szigetelések puffasztják,
ablakszemek is mélyen ülnek,
vézna redői alig csörömpölnek.

Csak az ég, ami látszólag régi,
kékes bájat ont a mindenségből,
kitudja mikor indult és mi végből,
s áldásunk, vagy áldozatunk kéri.

Légy kisded

Ég a határ..
s ha nem tanítottak harcolni,
hátadra a korom keresztet tetovál.

Perzselő puritánok
kezében vannak a kódok,
saját parazsadban felégetik tudásod.

Egérszagú széna
mely könnyen lángra lobban
égése elmúlik, a lélek-parazsa soha.

Csoda elhalt...
de legalább mesék örömén,
légy kisded újra, mikor szemed csukva.

Felébred a csend

Felébred a csend,

ahogy felébred az éj,

Felébred a test

is, és felébred a kéj,

Felébred a hold

is, ha lenyugszik a nap,

Elsuhan az élet,

egy pillanat alatt.

 

Elárul a lélek,

ahogy elárul a fény,

Elárulnak szavak,

pedig nem arról beszél,

Elárul a jegyed,

mint jegyben járók sora,

Elragadó fényed,

nem hagy el engem soha.

Lezuhant a fény(Dal)

Ma is vártalak
szuszogásod sincs velem,
Boldogság eltűnt,
nincs már nekem életem.

Dörög az ég kint,
te nem dörögsz már velem,
leszakad éj is,
csend maradt az én felem.

Vastag por lennék,
mit elsöpör egy ecset?
lezuhan a fény,
megkaptam a sötétet.

Dal:

Ma is vártalak téged, 

szuszogásod nincs velem. 

A boldogság rég eltűnt, 

nincs már nekem új életem.

Hol vagy most, mikor dörög az ég kinn? 

A hangod nélkül minden csendes kín. 

Szívem refrénje csak téged hív, téged kér: 

Egyedül maradtam, de a fényem visszatér!

Azt mondtad, várj, hogy jönni fog a reggel, 

de itt állok most a vastag, szürke köddel. 

A kulcsot a kezemben tartom, de nincs ajtó, 

csak egy fal, hol a remény már rég le-hajló.

Dörög az ég fenn, kint, 

te nem játszol már velem. 

Leszakad éj is, minden fény, 

csak a csend lett az én felem.

Hol vagy most, mikor dörög az ég kinn? 

A hangod nélkül minden csendes kín. 

Szívem refrénje csak téged hív, téged kér: 

Egyedül maradtam, de a fényed visszatér!

Vastag por lennék, csak árnyék, 

mit elsöpörhet ecset? 

Lezuhant a fény, és a remény, 

megkaptam sötétedet.

Féltékeny tér

A felhők vitorláznak az égen,
testüket szaggatják szüntelen,
a szűnni nem akaró szelek.
Kérhetetlen, hogy felejtsenek.

A szelek ütköznek felhőbe,
pamacsaik bosszantják őket,
szegett kedvüket egyengetik,
jövőjük kedvükön sem múlik.

Levedlik eső-köpönyegüket,
a furfangos felleg ősi-hölgyek,
aktos pucérság maga a permet,
szívedből senkit ki nem verhet.

A huzatnak féltestvére a szél,
szélénél érinti féltékeny tér,
ó-dimenziója kissé lyukas,
folyóvá dagad, ha nem is ludas.

Mi a szerelem(Dal)

A szerelem virág, jégből születő,
vakító szirma a hónál fehérebb.
Amíg testünk a fagyos télben
didereg, léte lelkeket melengető.

Minden tárgyban ott van szíve,
csészén, kanálon hagy egy jelet,
amint simító kezével keverget.
Ajka édes csók, fénye a tea színe.

Lobban lehelete, levél ablakon,
ahogy kitekintve jöttét várja,
lélek-zet kép, szeretem virágja,
ölelése fogad, éget, átüt kabáton.

Dal: SzerelemVirág

A szerelem virág, égből születő,

vakító szirma a hónál fehérebb.

Amíg testünk a fagyos télben didereg, léte lelkeket melengető.

Minden tárgyban ott van szíve, csészén, kanálon hagy egy jelet,

amint simító kezével keverget. Ajka édes csók, fénye a tea színe.

[Instrumental solo]

Lobban lehelete, levél ablakon,

ahogy kitekintve jöttét várja,

lélekzet kép, szeretem virágja, ölelése fogad, éget, átüt kabáton.

Hideg szélben meleg álmok születnek,

a szerelem fénye örökké ég bennünk.

Égből virág, mégis élő csoda, lelke melenget, szívünk dalol oda.

Minden tárgyban ott van szíve, csészén, kanálon hagy egy jelet,

amint simító kezével keverget. Ajka édes csók, fénye a tea színe.

Szerelem virág, örök tündöklő,

Égből születő, mégis melegítő.

Lélekben él, soha el nem múló,

szívünkben marad, szeretet virága.

Avokádóba zárva

Otthontalanná tettél!
Jövőm zárt szobában fél,
távoli csillagokba taszít,
csendszagú ested vakít.

Szótlanság kiáltott feléd,
bocsánat bukdácsolhat még,
vörös rózsa csak lenn hever,
nem bírja, annyi a teher.

Csillagköd fordul felé,
robotolhat föld és ég,
sejtek nem burjánzanak,
feromon magára marad.

Elvesztett lélegzet,

vakká tett képzelet,

bármi jő, utána a vég,

előbb halál, de nem elég;

avokádóba zárva égsz!

Kapcsolat

Étlapról rendelt
flambírozott kapcsolat,
ellobban a láng,
ki is hűl egy perc alatt.

Szakadnak felhők
az ég alján, válás vacakol,
szél hozza esőt,
elmossa azt, nem maszatol.

Társnak

Nem születtem társnak,
ezért mindig bocsánatot kérek
nem leszek az övék
pedig szeretnek lányok, ledérek.

Nem születtél társnak,
mert mindenben az ellent látod,
megmaradsz másnak,
remény marad, talán meg nem bánod.

Ha mondom(Dal)

Ha mondom fehér
szerinted az éjre gondolok,
Ha azt mondom ledér,
talán szeretőre gondolok
Ha azt mondom szeretnék,
szerinted máshová mennék.

Azt mondom hallgatok
benned nővő kétség, gonoszok
Azt mondom bolondok,
mondod legyünk mással boldogok,
azt mondom hallgatok,
csak addig hallgatok.
Így neked, meghalhatok.

Dal:

Ha mondom fehér, szerinted az éjre gondolok, 

Ha azt mondom ledér, talán szeretőre gondolok. 

Ha azt mondom szeretnék, szerinted máshová mennék.

Nem hallod, amit nem mondok ki, 

A hangom csak a falak viszik. 

Légy kedves, ne kérdezz semmit se, 

Ez a csend az utolsó esélye. 

Mert mi van a szó mögött? 

Csak a szívünk közt húzódó szürke köd.

Azt mondom hallgatok, benned nővő kétség, gonoszok. 

Azt mondom bolondok, mondod, legyünk mással boldogok. 

Azt mondom hallgatok, addig hallgatok. 

Így neked, meghalhatok.

Nem hallod, amit nem mondok ki, 

A hangom csak a falak viszik. 

Légy kedves, ne kérdezz semmit se, 

Ez a csend az utolsó esélye. 

Mert mi van a szó mögött? 

Csak a szívünk közt húzódó szürke köd.

Azt mondom erős, de valahol belül remegek, 

Azt mondom menj és, de utána mégse engedek. 

Mert mi a tükörkép? Hamis, hazug, tévedés. 

Vagy az, amit keresnél?

Nem hallod, amit nem mondok ki, 

A hangom csak a falak viszik. 

Légy kedves, ne kérdezz semmit se, 

Ez a csend az utolsó esélye. 

Mert mi van a szó mögött? 

Csak a szívünk közt húzódó szürke köd.

Csak addig hallgatok... 

Mert ha mondom, fehér, akkor is a sötétre gondolok. (Hallgatok... hallgatok...)

Döntés

Hiába is úr
a végtelen szerelem
kispadon is túl
nem vagy ellenem
így t'án nem nyel el a kút

más keserűsége veszélyes láp
ha beleragadsz
kedves is kesernek lát
ne is mond nekem
nincs ebben közös út
viszlát temetésemen

felfogod-e azt
mit egészséggel lehet
hol beteg a lélek
azt nem gyógyítja
csak talán egy betegebb

Csitt harag

Csitt, csitt harag, csitt,
ne büntess magaddal senkit.
Jer, jer velem, jer,
cserbenhagy és megkever.

Fuss idő, tova fuss,
már nincs toleráló kuss.
Nő a zenit, nő,
a sors talán előbb jő.

Kapd el könnyemet(Dal)

Olvass könnyemből,

lásd... benne végtelenség,

onnan jött szívből,

hol születik a kétség.

Nézz könnyemre ma,

látod benne a forrást,

mi ki sem fakadt,

lassan tör hegyet, sziklát.

Jósolj könnyemből,

benn láthatod a tengert,

csillan tükréből

útja, mi nyakatekert.

Kapd el könnyemet,

az óceánt kapod meg,

őrizd e könnyet,

mert addig tart szerelmed.

Dal:

Olvass a könnyemből

Lásd... benne a végtelenség

Jön, onnan a mélyből

Hol születik minden kétség

Nézz könnyemre ma

Látod benne az első forrást

Ami még ki sem fakadna

De lassan tör hegyet, sziklát

Óceán a szememen át

Egyetlen csepp, is elmondja: mi vár

Tükröződik benne a lélek titka

A mi közös, végtelen utunk oly ritka

Jósolj a könnyemből, Bent láthatod a tengert

Csillan a tükréből Az útja, mi nyakatekert

Kapd el a könnyemet

Az óceánt kapod meg

Őrizd meg a könnyemet

Mert addig tart a szerelmed

Óceán a szememen át

Egyetlen csepp, is elmondja: mi vár

Tükröződik benne a lélek titka

A mi közös, végtelen utunk oly ritka

A csendes víz hulláma

Minden néma vallomásom

Ne veszítsd el soha, kérlek

Ebben a könnyben van a biztonságom

Ha elapad a forrás

Vagy szíved már nem lát

Elfelejtődik az összes csoda

És nem lesz többé tovább

Óceán a szememen át, 

Egyetlen csepp, is elmondja: mi vár

Tükröződik benne a lélek titka

A mi közös, végtelen utunk oly ritka

Selyemre kötnek(Dal)

A nyilaim mind eltörtek,
oly erős volt a húr,
parakord selyemre kötnek,
mert rég meghalt az úr.

Néma szavakkal tudok ölni,
uralkodó lélek lesz halott,
hiába szeretek szörpölni,
szótlanságra szomjat kapok.

Lógva vagyok a legnagyobb,
földig ér a nyálam,
ítélet szabadságra hagyott,
épp-telen ész a házam.

Te kivagy, már a semmi,
szárnyaid a gubóban
tekint, az agy mára menni,
ezer néma lájkolód van.

Harmadik napon a vég,
nem lesz vasárnap,
tenni nem akaró való ég,
ad a mohás mocsárnak.

Dal:

A nyilaim mind eltörtek, oly erős volt a húr

Parakord selyemre kötnek, mert rég meghalt az úr

Néma szavakkal tudok ölni, uralkodó lélek lesz halott

Hiába szeretek szörpölni, szótlanságra szomjat kapok

Lógva vagyok a legnagyobb, földig ér a nyálam

Ítélet szabadságra hagyott, épp-telen ész a házam! 

Te ki vagy, már a semmi, ezer néma lájkolód van.

Szárnyaid bent a gubóban, tekint, az agy mára menni (vágyik)

Nem akarsz többé semmit szólni, hiába próbál a szellem jönni

A harmadik világ a vég, nem lesz többé vasárnap

Tenni nem akaró való ég, adhat mohás mocsárnak

Némasággal tudok ölni, uralkodó lélek lesz halott

A harmadik világ a vég, nem ad több vasárnapot

Lógva vagyok a legnagyobb, földig ér a nyálam

Ítélet szabadságra hagyott, épp-telen ész a házam! 

Te ki vagy, már a semmi, ezer néma lájkolód van

Halva született

Nyugdíjas mítoszok csevegnek,
kiket az élet büntetget,
koronás bábuk csak a táblán,
büszke paraszt paroláján.

Ha majd elsírja magát egy pepi,
akkorra leszek veled hepi,
több a sarok mint az utca,
politikust fog szülni luca.

Csókok repülnek, csókák helyett,
ez a hajó is rég elmehetett,
bár nem látta senki jönni,
halva-született nem tud köpni.

Az leszek

Eltűnök most örökre,
jó leszek a felhőkbe,
rózsa illat száll felém,
nem kiáltok, mint a rém.

Szürke színű köd leszek,
kedvelnek majd fellegek,
ha nem látsz tőlem mást,
akkor te is engem vársz.

Akarod, hát az leszek,
mint ballagó levelek,
nyár közepén is a tél,
mikor engem szerettél.

2017.01.08

Valóság

Helyeden ül a magány,
szalmalángja oly hideg,
szörny a világ nélküled,
nem sirat, zöldszemű lány.

Sosem voltál az enyém,
szokhattam ezt eleget,
csak hoztam kis meleget,
s valósággá vált a tény.

Kísértet halál

A barátság az őszinteség,
akit nem kedvelhetünk,
nem érdemel véleményt,
búcsúzásba így kesergünk.

Szerelem a közelség,
test lélek szavak nélkül,
aki szeret nem ellenség,
ha szeret, mindig békül.

A béke is relatív,
nem mentes a harcoktól,
ölelkezés mi felszabadít
a pressziós kudarctól.

Vagdalkozó szerelem,
jótól a legmesszebb áll,
ha örökre elveszhetem,
akkor jön a kísértet halál.

Mi kell neked

Neked a kenyér kell,
de a búza vagyok,
te szomjas vagy,
de a pohár vagyok.

Ölnöm kellene érted,
de életmentő vagyok,
te szabad rab vagy,
én csak emlék maradok.

Ha elszárad a kegyér,
akkor lenne jó a búza,
elfolyik az ital,
nincs ami felfogja.

Kenyér akarok lenni,
de nem tudsz őrölni,
korgó, szomjas szíved,
engem fog megölni.

Ha meghalok és megégek,
jó leszek beteg verébnek,
újra szárnyra fog kapni,
csak engem fog áldani.

Nincs mit

Színház a világ,
benne én a rossz színész,
mit nem kell játszani,
az is bukásba vész!

Nem kell soká várni,
és eljátszhatom azt,
mit minden élő,
mikor mindent itt hagy.

Bűnöm annyi lesz,
nincs mit itt hagyni,
senki nem tűr meg,
nem fogok könnyet kapni.

Anyák

A hátsóudvar
illatőrzői az anyák,
dacolva viharral
kedvüket ontják,
ha kell ők az eső,
ha kiszárad a kert,
s ontják a napfényt
a szeretet ékszert.

Béke tagozat

Égbe repül bús lelkem,
akár a bátor madár,
gyorsabban tép szerelem,
mint műhold, ha gravitál.

Égbe mártott ecsettel
festjük a szép napokat,
testet simító kézzel,
csillapítunk kéjvágyat.

Lisztes száraz kenyeret
használunk bőrradírnak,
maszatos harcot vívunk,
mi lehet más fontosabb?

A rák előre felé araszol,
hátrafelé a fondorlat,
harcba mindenki beleszól,
így szolgál béke tagozat.

2016-07-22

Csendszagú ég(Dal)

A nyári Nap orrát dörgöli
a ház falát csapkodó tölgybe,
száraz széna-nátháját
illók dőzsébe fojtanák.

Nincs semmi áldozat nélkül,
esők siratják a hűséget.
Egy kattintásra az észtől,
egy sejt-nyire az élvezettől.

A kéregre született vadak,
állnak sorba áldozatnak,
néha préda láthatatlan,
villám rése, égi katlan.

Egy korty kávét ízesít
aszalt-tengerit érdesít
és pillantásunk az égre,
csendszagú moraj mérge.

2016-07-21

Dal:

A nyári Nap orrát dörgöli

A ház falát csapkodó tölgybe

Száraz széna-nátháját 

Illók dőzsébe fojtanák

Nincs semmi áldozat nélkül

Esők siratják a hűséget

Egy kattintásra ép-észtől

Egy sejt-nyire az élvezettől

Kihalásra született vadak

Állnak sorba áldozatnak

Néha préda láthatatlan

Villám rése, égi katlan

Egy korty kávét ízesít

Aszalt-tengerit érdesít

És pillantásunk az égre

Csendszagú moraj mérge

Egy kattintásra ép-észtől

Egy sejt-nyire az élvezettől

Kihalásra  született vadak

Állnak sorba áldozatnak

Az emlék-tövis elvágja 

A rég nem használt utat, 

Hogy a visszatérő zajt a 

Kövek alatt meghallja.

A szél sem hord már ide szót, 

Csak a békák rejtett hívó-szavát. 

Várjunk kicsit csend-falon, 

Mint árnyék hűs hajnalon.

Egy kattintásra ép-észtől

Egy sejt-nyire az élvezettől

Kihalásra  született vadak

Állnak sorba áldozatnak

Kihalásra  született vadak

Sorba állnak

Villám rése, égi katlan, égi katlan, égi katlan...

Letérdel egy érzés

Lent a víz alól néz,
tükröződik arcod.

Ízed akár a méz,
mosolyom nem hallod.

Csobban egy emlék,
lélegzeted vissza kapod

Letérdel egy érzés,
mikor csókom vissza lopod.

Kezem kúszik feléd,
de bezáruló a kis kelyhed.

Szellemképed kevés,
de már nem enyém a lelked

2016-07-19

Vakító árnyak

Egy a fecske, az a fecske?
Boros est-széli gondolat táncol,
összeadom a szerelmem,
szóljon szelíd harang bennem.
Rándul egy felkapott érzés,
kamrád lettem, nem a vetés.

Hozzám szólt rég gond-alany,
de nem láttam még magát.
Kiáltása vakító s arany,
végtelen érzem vég szavát.

Est hűs hajnalba távolodott,
furcsa részegségét állom,
szemem zöldre károsodott.
Árnya váram s színe párom.
Vakító árnyak között,
magam neked instállom!

2016-07-19

Csillagfény(Dal)

 

Lágy ragyogás az arcodon, a csillagfény gyengéd nyoma

A világ lelassul, tökéletesen helyesnek érződik

Egy suttogás a levegőben, egy ígéret lebeg a közelben

Elveszve a tekintetedben, feloldva minden félelmet

Ez a pillanat megáll, az idő csak elhalványul

Velem melletted, ahol a szívem maradni akar

És akkor az ajkaink találkoznak, egy szikra gyullad fel olyan mélyen

Egy varázslat, olyan teljes, titkokat őrizhetünk

Egy vibráló, rohanó izgalom, az univerzum megáll

Egy ígéret a beteljesítésre, az akaratnak való átadásra

Erről a csókról, tiszta és fényes, a leglágyabb fényben fürödve

Mindent rendbe hozva, örökké fényesen égve

Az érintésed olyan, mint egy láng, a nevemet suttogja

Ez nem csak egy játék, semmi sem ugyanolyan

A nyári bor íze, az ujjaid az enyémekbe fonódnak

Egy olyan isteni érzés, egy tökéletes, kusza vonal

A szívek szinkronban dobognak, egy erős és igaz ritmus

Minden egyes pislogás közelebb hoz hozzád

És akkor az ajkaink találkoznak, egy szikra gyullad fel olyan mélyen

Egy varázslat, olyan teljes, titkokat őrizhetünk

Egy vibráló, rohanó izgalom, az univerzum megáll

Egy ígéret a beteljesítésre, az akaratnak való átadásra

Erről a csókról, tiszta és fényes, a leglágyabb fényben fürödve

Mindent rendbe hozva, örökké fényesen égve

Ó, a színek kavarognak és keverednek, vég nélkül kezdődnek

Több, mint csak színlelés, egy mennyből küldött üzenet

Ez a kapcsolat, nyers és valódi, egy szerelem, amit mindketten érezhetünk

Ezzel a vonzalommal lepecsételve, egy kinyilatkoztatott sors

A megosztott varázslatban, összehasonlíthatatlanul

És akkor az ajkaink találkoznak, egy szikra gyullad fel olyan mélyen

Egy varázslat, olyan teljes, titkokat őrizhetünk

Egy vibráló, rohanó izgalom, az univerzum megáll

Egy ígéret a beteljesítésre, az akaratnak való átadásra

Erről a csókról, tiszta és fényes, a leglágyabb fényben fürödve

Mindent rendbe hozva, örökké fényesen égve

2016.

[Verse 1]

Soft glow on your face, a gentle trace of starlight

The world slows its pace, feels perfectly right

A whisper in the air, a promise hanging near

Lost within your stare, dissolving every fear

This moment suspended, time just fades away

With you beside me, where my heart wants to stay

[Chorus]

And then our lips meet, a spark ignites so deep

A magic so complete, secrets we will keep

A vibrant, rushing thrill, the universe stands still

A promise to fulfill, surrender to the will

Of this kiss, pure and bright, bathed in the softest light

Making everything alright, burning ever so bright

[Verse 2]

Your touch is like a flame, whispering my name

This isn't just a game, nothing feels the same

Taste of summer wine, your fingers laced in mine

A feeling so divine, a perfect, tangled line

Hearts beat in a sync, a rhythm strong and true

Every single blink, brings me closer to you

[Chorus]

And then our lips meet, a spark ignites so deep

A magic so complete, secrets we will keep

A vibrant, rushing thrill, the universe stands still

A promise to fulfill, surrender to the will

Of this kiss, pure and bright, bathed in the softest light

Making everything alright, burning ever so bright

[Bridge]

Oh, the colors swirl and blend, beginning without end

More than just pretend, a message heaven-sent

This connection, raw and real, a love we both can feel

Sealed with this appeal, a destiny revealed

In the magic that we share, beyond compare

[Chorus]

And then our lips meet, a spark ignites so deep

A magic so complete, secrets we will keep

A vibrant, rushing thrill, the universe stands still

A promise to fulfill, surrender to the will

Of this kiss, pure and bright, bathed in the softest light

Making everything alright, burning ever so bright